|
Illemtan a XXI. században -
Virág illemtana
|
|
Régebben a 10 szál virág volt a vízválasztó:
10 alatt páratlan, 10 felett páros számú virág. Kevesebb mennyiségnél a páratlanságra való törekvés a virágok rendezési szabályaiban rejlett, illetve azzal indokolták. Manapság ez már nem mérvadó. Viszont sok helyen úgy tudják, hogy virágot csak páratlan számban illik adni, mert párosan inkább például temetésre szoktak vinni virágot és ha idősebbek párosan kapják, akkor azt illetlenségnek is vehetik. Nos...ha 10 alatt páratlanul veszünk virágot az a biztos...Tíz felett viszont általában párosan szoktak (pl. egy tucat)
Színek esetében még változatosabbak lehetnek a szokások. A régi hagyományokból ismerhetünk néhány szín társítási szokást: a piros a szerelem és házasság jelképe lehet (hivatalos esetekben inkább kerüljük, de ha nagyobb csokrot állítunk össze valakinek, akkor ott már vegyíthetünk bele pirosat is kisebb arányban); a sárga az irigység jelképe szokott lenni; a fehér a becsület, tisztesség; a kék pedig a hűségé. Természetesen ezek a jelkép dolgok virág szempontból fokozatosan elkopnak.
Fiatal lányoknak élénk színű virágot és szegfűt nem igazán illik adni. Ha vegyesen állítjuk össze a virágcsokrot akkor ügyeljünk a színek ne üssenek el egymástól és ha lehet ne rakjunk bele gyorsan kinyíló, vagy elnyíló virágokat, valamint a méretarányokra is ügyeljünk. Ibolya főleg az érzelmességet sugallja, de kis mérete miatt nem igazán ajánlott. A liliommal is óvatosan bánjunk, mert főleg történelmi emlékekhez köthető és régebben az ártatlanság jelképe is volt.
A krizantém pedig részvétnyilvánításhoz ajánlott virág. Ha kórházi látogatásra viszünk virágot, akkor pedig ügyeljünk, hogy ne túl erős illatú legyen, ne zavarja a betegeket.
Forrás: pótolni...
|
|
Első randi illemtana - Smink
|
|
Tippek-trükkök -
Illemtan a XXI. században
|
|
Csak nagyon keveset, nagyon diszkréten!
Ön nem színpadra készül, -habár úgy érzi- hanem valóságos énjét és külsejét kell tetszetőssé tenni a másik előtt. A vakolatra emlékeztető alapozó, a vérvörös túlhúzott ajkak azt az érzést kelthetik, hogy Önnek takargatnivalója van vagy nincs tisztában saját kellemes adottságaival.
A szemhéjpúder erős színei előbb juttatják partnere eszébe kedvenc kanáriját, mint élete asszonyát. A festék ha elkenődik, a helyzet még nevetségesebbé válik.
Sminkje legyen visszafogott, természetes színekből összeállítva. A boldogságtól úgyis annyira ki fog virulni, hogy nem kell külön szépítenie magát.
Forrás: G-portál
|
|
|
Első randi illemtana - Ruha
|
|
Tippek-trükkök -
Illemtan a XXI. században
|
|
A ruha lehet szexi, de ne vigye túlzásba.
A köldökig mélyülő dekoltázs és a hátgerincig felvágott szoknya már több mint érzéki. Ne feledje el, hogy vacsorára invitálták, nem pedig megrendelték erotikus szolgáltatásait.
A legjobb eredményt nem „mellbedobással” lehet elérni. Kevés férfi szereti, ha barátnője hivalkodóan és lengén öltözködik.
A neccharisnya, a magas talpú cipő, is a legritkább esetben elbűvölő az érdeklődő úriember szemében.
Forrás: G-portál
|
|
Első randi illemtana - Mobiltelefon
|
|
Tippek-trükkök -
Illemtan a XXI. században
|
|
Ha tízpercenként Önre csörög valaki nehéz újra felvenni a beszélgetés fonalát.
Kapcsolja ki a telefonját. Akkor úgyis minden lényegtelennek tűnik a randevúhoz képest.
|
|
|
Első randi illemtana - Ékszerek
|
|
Tippek-trükkök -
Illemtan a XXI. században
|
|
Akárcsak a smink esetében, az ékszerek is legyenek visszafogottak, a ruhával és egyéniséggel harmonizálóak.
Forrás: G-portál
|
|
Első randi illemtana - A legjobb barátnő
|
|
Tippek-trükkök -
Illemtan a XXI. században
|
|
Lejárt már a gardedámok ideje. Ne hozzon magával utánfutót.
Már az sem kelt túl jó benyomást, ha ketten érkeznek, hiszen olyan mintha a másik csak azért jött volna, hogy meglesse barátnője potenciális partnerét. Ezen kívül az illendőség úgy kívánja, hogy ebben az esetben neki is felkínáljuk a közös programot.
Milyen szép is lesz egy hármasban eltöltött este egy pohár testes vörösbor mellett! Lehet, hogy így alakul, de az nagyon valószínű, hogy több meghívást Ön nem fog kapni lovagja részéről.
Forrás: G-portál
|
|
|